A karácsonyi vacsora
dec
21
2012

A karácsonyi vacsora

Volt már szó karácsonyi ajándékokról, lakásdekorációról, ajándékcsomagolásról, asztalterítésről … épp itt az ideje, hogy közelebbről megnézzük, hogy mi kerül az ünnepi asztalra és a tányérokba (a dekoráción kívül). Végül is sokan vannak, akiknek ez a legfontosabb  ;-)  Több helyről, több mindent is hallottam már, arról, hogy mit is tartalmazzon a karácsonyesti étlap. Eléggé különböznek a szokások. Sokan töltött káposztát főznek, mások pulykát sütnek, de vannak akik sonkát és/vagy halászlét készítenek.

A mi családunkban, már sok-sok éve (mióta az eszemet tudom és a körülmények is megengedték) pulykát sütünk a lerben. Régebben római tálat használtunk, de amióta levegőkeringéses a sütőm, azóta egyszerűbb a helyzet és az eredmény is finomabb. Általában gyümölcsökkel töltöm a “madarat”: almával, mazsolával és szárított vörös áfonyával. Hozzá krumplipürét és gyümölcsszószokat készítek. Kedvencünk az áfonyaszósz és a kajszibarackszósz. Sok éves tapasztalatom alapján, csakis a baby-pulykát javasolhatom. A naggyal komolyan meg kell küzdeni, hogy jól sikerüljön … Én inkább két kisebb “bébit” szoktam venni egy nagy helyett. Nálam gyönyörűen elférnek egymás mellett a hátukon, a lerben. Sőt, mondok még egy trükköt (de lehet, hogy már Te is tudod): olyat is árulnak, amelyiknek van egy ügyes kis gombja, ami kiugrik mikor készre sült a pulyka. Hát ezt imádom! Nekem ez a favoritom!

Próbáltam találni a családi archívumban fotókat az előző évek karácsonyi pulykájáról, de hát egy sem volt használható, így aztán ismét a jó öreg internethez fordultam segítségért  ;-) Így fedeztem fel egy érdekesnek tűnő receptet: a narancsos sült pulykát. Szerintem jól hangzik. Lehet, hogy az idén ki is próbálom!

A fenti sült pulyka elkészítése egyszerűnek tűnik. Hozzávalók: 1 kis méretű pulyka (3,5 – 4,5 kg körül) megtisztítva, megmosva és szárazra törölve, 2 x 7 deka ujjnyi szelet vaj (nagyon hideg állapotban), 1 csésze félbevágott kajszibarack (kompót is jó, de a leve nélkül), 1 kis csésze sűrített narancslé lefagyasztva, 1 csésze víz (vagy pezsgő), só és bors és 4 rozmaringág (elhagyható).

200°C -ra előmelegítjük a sütőt. Behelyezzük a kívül-belül sózott, borsozott pulykát egy olajjal kikent tepsibe (rácsra nincs szükség), a mellével felfelé. Belsejébe tesszük a fagyasztott narancslevet, a kompót levét és 1 csésze vizet (vagy pezsgőt). A pulyka mellének bőre alá helyezzük az 1-1 szelet hideg vajat és az egyik felét még meg is töltjük a félbevágott barackokkal. 20 percig sütjük, utána pedig csökkentjük a ler hőmérsékletét 130°C-ra. A tepsi alján összegyűlt narancs-barack-vaj levével sűrűn locsolgatjuk. Mivel ilyen alacsony hőmérsékleten sütünk, kb 4 órára lesz szüksége a pulykának arra, hogy elkészüljön. A végén alufóliával ((fényes felével lefele) letakarva pihentetjük 10-20 percen keresztül.

… folytatása következik.

Addig is kívánok Neked jó sütést-főzést és vidám ünnepi készülődést!

Neked is vannak olyan tapasztalataid a pulykasütéséről, amiket szívesen megosztanál velünk is? Írd meg itt az oldal alján levő Szólj hozzá keretben. Örömmel olvasnánk minden véleményről, javaslatról. Köszönjük!

 

A fotók forrása: mindenikre rákattintva külön-külön. A második kattintás után részletes leírást is találhatsz.

További karácsonyi jegyzeteket, illetve összeállítást a honlapon ittitt ittitt, ittitt, itt, ittitt és itt találsz. Jó nézelődést és szép napot Neked!

Ha további fényképeket és ötleteket is szeretnél nézegetni a honlapon megjelenő témákról, ha értesülni szeretnél a legfrissebb jegyzetekről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon!

Ezen a címen itt most megteheted: Hobby Turmix Facebook oldal.

Hozzászólások

A szerzőről: Tódor Nits Tünde

3 hozzászólás a(z) “A karácsonyi vacsora” bejegyzéshez

  1. Szasz Istvan szerint:

    Nahát nálunk a tőltőttkáposzta a menő de azért nem utasitanék vissza egy jo pulykasültet!!!!! :-) Tetszik a bejegyzés és várom a folytatást(jaj de szokatlan magyar menüvel irnom) Áldott készülődést mindenkinek!!!!!!!! :-)

    • Szasz Orsolya szerint:

      Igen, nalunk is a toltott kaposzta a szokas, jol mondta edesapam!!!! Most hogy Nemetorszagban elunk en is gondolkoztam hogy mi legyen a Karacsonyi vacsora de szerintem maradok a szokasos jo fustolt husbol keszult tejfolos toltott kaposztanal!!! Nagyon erdekesek voltak e honapi cikkek nagyon tetszett mindegyik!!! Csak igy tovabb!!!
      Kivanok mindenkinek egy Aldott kellemes Isten szeretetevel betoltott meghitt Karacsonyi unnepeket!!!!!

      • Tünde szerint:

        Köszönjük szépen Orsolya!
        Mi is kívánunk Nektek minden jót és szép, békés Karácsonyt az új otthonodban!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Biztonsági Kód:

Rouge Boutique Decor

Hírlevél



 

Keresés a honlapon

Facebook

Fő szponzor

Szponzorok

as-banner-resized

Rouge Boutique Decor

Címkék

Google Translate