Relax Archívum « Oldal 6 of 9 « Hobby Turmix
Cikkek "Relax"
ápr
28
2013

Lizivel a Szent György Napokon

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Személyes élményem fűződik a Szent György Napok kezdeteihez. Sok-sok évvel ezelőtt, a brassói rádió szerkesztőjeként, benne lehettem abban a csapatban, amelyik az első, “vásári rádiót” megszervezte. Sőt, a következőben is. Természetesen, azóta sokat változott minden. A Szent György Napok hagyományos vásárból egy egész fesztivállá nőtte ki magát. Mára már Erdély legnagyobb városnapja és a találkozások ünnepe. A rendezők szerint, az idei Szent György Napok a kultúr- és gasztroturizmus jegyében szerveződött. Színek, ízek, illatok és kellemes pillanatok … [...]

ápr
21
2013

Heti divat – színes tavaszi inspirációk

8aa34eeb431091c9efc9726c1bd68b24

Mennyit vártuk az idei tavaszt … Már nagyon megérdemeltük! Hát akkor most mosolyogjunk! És ne hagyjuk abba! Örvendjünk a szép időnek, a napsütésnek, a sok virágnak, a természetnek … És, ha nem tehetjük meg, hogy a szürke városból az ébredező természetbe meneküljünk minden délután, akkor hozzuk közelebb mindazt, ami a tavaszt jelenti. Legkönnyebb a lakás minden helyiségében, egy-egy csokor virágot helyezni a vázába, elhúzni a sötétítőt, illetve a függönyt és szélesre tárni az ablakot. Második lépésként pedig, [...]

ápr
6
2013

Heti divat – csipkével

ca45c1682c42999a9e774b3d18c9d036

  Vert csipke vagy horgolt csipke, új vagy régi, a déditől örökölt, fehér vagy fekete, esetleg más színű … teljesen mindegy, a lényeg, hogy ismét divat a csipke. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak a csipke lett nagyon népszerű az utóbbi években, hanem a kézműves termékek, úgy általában. És ez nagyon jó! Fejleszti szépérzékünket, kreativitásunkat, igényt és piacot hoz létre, és nem utolsó sorban óriási lehetőséget nyújt sok embernek, hogy főmunkaidőben foglalkozhasson hobbijával és megéljen [...]

ápr
2
2013

Séta a Budavári Húsvéti Sokadalomban

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Helyszín: a Budai Vár. Rövid összefoglaló: Húsvét hétfő, dermesztő hideg, de gyönyörű, verőfényes napsütés, tilosban parkolás, rengeteg turista (szervezetten, buszokkal érkezők vagy a hétvégéző típus), sok gyerek, fiatal és idős emberek, Székelyudvarhely, mint a Húsvéti Sokadalom díszvendége, lacikonyha, forralt bor, tánc és muzsika, vásári hangulat és 2500 forintos (vagy 10 eurós) belépőjegy …   Képek forrása: Hobby Turmix. Tetszett az összeállítás? Nyomd meg a Tetszik gombot. Szeretnéd barátaiddal is megosztani? Nyomd meg az   f   gombot, itt [...]

márc
15
2013

Heti divat – pulcsiból táska

90f5fc0fdd3435462b5dcf2611b2591b

  Az alábbi képeket elnézegetve, ugye, hogy egyáltalán nem tűnik nagy ördöngösségnek pulcsiból táskát készíteni? Igaz, jó, ha van hozzá egy kis térbeli látásunk,  tapasztalatunk a varrásban, két táskafülünk, bélés-anyagunk és színes, strapabíró vásznunk,  és … hát, egy szétszabdalható pulcsink. És kb ennyi az egész Ha megtetszett Neked is az ötlet, akkor kívánok jó munkát és nagyon jó szórakozást a pulcsi-táska elkészítéséhez!    Fotók forrása: külön-külön mindenikre ráklikkelve. Másodikra további részleteket is találhatsz. Tetszett az [...]

márc
11
2013

Malmö, Rékával és Lacival – második rész (a két színes város)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Réka váratlan és meseszerű meghívásának eleget téve érkeztünk Malmöbe. Ha még nem olvastál a meglepő üzenetéről, akkor érdemes belelapoznod ebbe a jegyzetbe: A meghívás. Legutóbb az utazásunk első feléről írtam egy pár gondolatot és  itt nézhettél meg néhány fotót is. Muszáj elmondanom, hogy mi eddig még soha nem jártunk Skandináviában, tehát minden újszerű és különleges volt számunkra. Egy másik világ. Semmihez sem fogható, semmi olyanhoz, amit eddigi utazásaink folyamán megtapasztaltunk. Érdekes volt, úgy a táj, [...]

márc
8
2013

Malmö, Rékával és Lacival – első rész

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Igen, elmentünk Malmöbe! Igen, megismerkedtünk Rékával és Lacival, és családjukkal, és barátaikkal! Igen, gazdagabbak lettünk egy fantasztikus élménnyel! Igen, belekóstoltunk Skandináviába! Azt gondolom, hogy főleg ezek a kérdések merültek fel benned a malmöi meghívással kapcsolatban. Ennek körülményeiről, mesés voltáról, egy múlt heti jegyzetben olvashattál itt: A meghívás. Mindenről szeretnék mesélni … de tudom, hogy ez képtelenség . Inkább kiragadok egy pár helyszínt, történetet, gondolatot … Talán az lesz a legjobb, ha a gondolatokkal kezdem, és a [...]

feb
28
2013

A meghívás

4c71dca27791a2cf370e4d9e794857c0

Hetek óta érlelődik bennem ez a jegyzet … de eddig nem szóltam, mert … hogy is mondjam? … az egész olyan hihetetlen, szinte meseszerű. De írni akarok róla! És most már nem halasztom tovább! Úgy kezdődött, hogy valamikor régen, egy szürke téli estén – idestova másfél hónappal ezelőtt – egyszer csak felvillant az az apró piros jel a Facebook profilomon: üzenet érkezett. Rákattintottam. A feladó ismeretlen. Mit sem sejtve, olvasni kezdtem … és kiderült, hogy [...]

feb
24
2013

Heti divat – 22 horgolt táskával

e9ae01bf8321505cdd8d80887f7022d9 (Copy)

22 különböző horgolt táska és szatyor került ma ide, a Heti divat rovatba. Bízom benne, hogy inspirálók lesznek mindazoknak, akiknek hobbijuk a horgolás, szeretnek kézimunkázni és szeretik használni, illetve viselni is a saját maguk által készített kiegészítőket vagy ruhadarabokat. Nekem nagyon tetszenek, különösen a strandtáskák .   Fotók forrása: külön-külön mindenikre ráklikkelve.             Másodikra további részleteket is találhatsz.         Tetszett az összeállítás? Nyomd meg a Tetszik gombot. [...]

feb
17
2013

Heti divat – 20 tipp kendővel

89af24b4f0d3d780e65be322d1d1442a (1)

Ebben a jegyzetben nem lesz semmi más, csak egy-két kendő ….  Ugyanis a minap kissé meglepődtem, mikor rájöttem, hogy mennyi mindent lehetne kezdeni egy kendővel. Jól emlékszem arra, hogy gyerekkoromban piros pöttyös kendőcskét kötött a nyakamra a nagymamám és arra is, hogy én milyen büszkén hordtam azt, az óvoda felé vezető úton. Aztán, ha esett, ha fújt a szél, akkor a fejemre került … haj, de régen volt … Igen, és alig huszonvalahány év után [...]

feb
14
2013

Velencei karnevál – vörösben

4e3bfdbc8fd113bcfc5afc9d5cdd7c37

  Az elmúlt napokban kis, házi felmérést végeztem a Facebookon. A kérdés az volt, hogy ki mit tervez Bálint-napra. A válaszolók nagy többsége semmit, mert nem szokta megünnepelni ezt a napot. Maximum felköszönti a Bálint nevű ismerősét. Több mint 170 válaszolóból mindössze 10-en (tízen!) mondták, hogy egy romantikus vacsorát terveznének ma estére. Tudom, nálunk nem szokás Bálint-napot ünnepelni, de azért mégis lehangoló az eredmény . Legalábbis engem elszomorított. Miközben, például a nőnapot oly lelkesen ünnepeljük [...]

feb
10
2013

Heti divat – nyakláncot Bálint-napra

2b71e086063054f16c140feb2b1c1599

Hogy a Bálint-nap ünnep vagy sem, mindenki saját maga döntse el. Annak, akinek fontos ez a nap, hoztam egy pár ajándék-ötletet. Ha tetszik, véletlenül a nyitott laptopon “felejtheted” őket, hogy hátha inspirálódik belőle az a bizonyos Valaki. Annak pedig, aki nem tartja a Bálint-napot, azt javasolom, hogy esetleg majd a nőnapra vegye elő ezt az összeállítást. Csupán és csak kézműves nyakláncok vannak itt, és mind-mind szívvel … Bálint-napra, a szerelem ünnepére  . Ha valamiért nem szimpatikus [...]

feb
4
2013

Sok-sok virág … tőlem, Neked!

e9c23a3253190f77a016e5e9e2f01550

KÖSZÖNÖM a   3OOO   lájkot a Facebook oldalon. Legyen ez a jegyzet ajándék. Tőlem, Neked! Köszönöm, hogy követed, hogy elolvasod a Hobby Turmixot. Köszönöm, hogy figyelsz a Hobby Turmixra. Köszönöm, hogy lájkolsz, hogy megosztasz és, hogy néha hozzászólsz. Köszönöm, hogy itt vagy! Nélküled, a   3OOO   lájk nem lett volna lehetséges. Együtt hoztuk össze, mi mindannyian: régi és új hobbyturmixolók. Jó tudni, hogy mindaz, amit a Hobby Turmix jelent: színek, ízek, illatok és kellemes pillanatok … [...]

jan
26
2013

Heti divat – farmerrel

151996556143926768_PgB3iN31_c

Mindegy mi a divat, az egyik legkedveltebb ruhadarabunk a farmernadrág. Ha esik, ha fúj, ha fagy vagy éppen döglesztő meleg van … akár jól áll nekünk, akár nem … hát, farmert öltünk magunkra. Legyen az egyenes fazon vagy skinny vagy bootcut, legjobb tudásunk szerint egyet-kettőt (vagy többet), kiválasztunk magunknak a boltban, és aztán nagyjából egyet hurbolunk, amíg leszakad rólunk. A minap egy meglepő kutatásról olvastam. Éspedig arról, hogy akkor hordunk farmernadrágot, ha rossz a kedvünk. [...]

jan
19
2013

Heti divat – hosszú hajjal

Heti divat - hosszú hajjal

Azt hiszem ezt mi, nők egyformán érezzük: ha a hajunkkal nem vagyunk megelégedve, akkor rossz a közérzetünk. Mert nem azért megyünk a fodrászhoz, hogy ő majd valami frizurakölteményt varázsoljon a fejünkre, hanem mert szeretnénk egyszerűen csak jól kinézni és ezzel együtt jól érezni magunkat. Általában, már korai gyerekkorunkban megismerjük határainkat … azt, hogy mit lehet és mit nem lehet a MI hajunkból kihozni. És ezt göndör haj tulajdonosaként állíthatom, aki a hosszú hajat mindig csak [...]

Oldalak:«123456789»

Rouge Boutique Decor

Hírlevél



 

Keresés a honlapon

Facebook

Fő szponzor

Szponzorok

as-banner-resized

Rouge Boutique Decor

Címkék

Google Translate