És mi lett akkor, amikor felszabdaltam a pólómat?
dec
13
2012

És mi lett akkor, amikor felszabdaltam a pólómat?

Igen-igen felszabdaltam a pólómat és nem dühömben tettem! Hanem azért, mert ki akartam próbálni egy sál-, illetve nyakláncmintát. Hogy milyen lett? Szerintem fantasztikus! Egészen fel vagyok dobódva tőle!

Nagyon egyszerű, egykettőre elkészült. A szétszedés, szabdalás prímán ment – mindig is tudtam, hogy ebben jó vagyok. Az összerakásnál szokott gond lenni, mert  nem mindig sikeredik úgy ahogyan azt előre elképzelem, de most még azzal is nagyon meg vagyok elégedve ;-) . Na, ez roppant szerényen hangzott …

Szóval, mi ez az egész?!

Először is, a konyhapult átalakult szabóműhelyé. Azzal kezdődött, hogy kb 2 centis szalagokat vágtam az egyik nagyon régi pólómból. Erre jobb lett volna egy élesebb olló … de hát mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van. Nekem csak ilyen volt :-(

Következő lépés a körszalagok kifeszítése volt. Jól kihúztam a szalagokat, külön-külön, a két kezemmel, addig, amíg hallottam, hogy már roppanna. Ennek a műveletnek az eredményeképpen a sima sávok ügyesen összecsavarodtak. Ez is volt a cél.

Kettőbe hajtogattam a szalagokat, úgy hogy a póló varrásai mind egy oldalra kerüljenek. Persze az az igazi, amikor nincs is oldalvarrása a pólónak, de hát nekem az olyanból nem volt kidobni valóm.

Összesen 18 darab szalag keletkezett, amiből egyet áthúztam a többi tizenheten, a fotón látható módon.

Utána alaposan és  nagyon szorosan becsavartam, kb 1O centire a körszalagok azon végét, ahol a póló oldalának összevarrásai voltak. A végét kettévágtam és megbogoztam, majd a bogot és a két szárát egy horgolótű segítségével ügyesen elrejtettem.

Et voilá … meg is van a legújabb nyakláncom! Az egésznek az elkészítése nem tartott 20 percnél többet :-) . És milyen jópofa! Nekem nagyon tetszik. Tudod, az igazsághoz hozzátartozik, hogy én mániákusan hordok a nyakamban mindig valamit … de ilyesmim még nem volt.

Íme egy ötlet, arra, hogy hogyan lehet könnyen újrahasznosítani a régi elnyűtt ruhadarabjainkat. Arról nem is beszélve, hogy nulla alapanyag költséggel, így kreatív és mutatós ajándékot is készíthetünk karácsonyra.

Ahá, most már értem, hogy miért jelenik meg a boltok polcain, egyre több és több portörlő, ablaktörlő … mitutdomén mit törlő, hiper-szuper “rongy” :-) Mert fogyóban a pólók, pizsamák ésatöbbik … az újrahasznosítás jegyében!

Forrás: itt.

Ha további fényképeket és ötleteket is szeretnél nézegetni a honlapon megjelenő témákról, ha értesülni szeretnél a legfrissebb jegyzetekről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon!

Ezen a címen itt most megteheted: Hobby Turmix Facebook oldal.

 

 

 

 

Hozzászólások

A szerzőről: Tódor Nits Tünde

3 hozzászólás a(z) “És mi lett akkor, amikor felszabdaltam a pólómat?” bejegyzéshez

  1. Szasz istvan szerint:

    Jujuj hisz ez nagyon vagany es hiper-szuper-megalajk neki YES :-)

  2. Balogh Kati szerint:

    Nagyon jó!
    Igen ismerős ez a szabdalás.
    Van egy lányom aki a nyáron ilyen módon alakította át a megunt pólóit.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Biztonsági Kód:

Rouge Boutique Decor

Hírlevél



 

Keresés a honlapon

Facebook

Fő szponzor

Szponzorok

as-banner-resized

Rouge Boutique Decor

Címkék

Google Translate