Játékok helye a gyerekszobában
márc
12
2013

Játékok helye a gyerekszobában

3172f62c232ede62148024d85f926b7dMikor a lányom kicsi volt, mindig volt egy gondom. Illetve gondunk, kettőnknek közösen. Nekem a szanaszét hagyott játékok miatt, neki pedig miattam. Biztosan nincs így minden családban, de nálunk a hétvégék arról szóltak, hogy ki, mikor és hogyan tesz rendet a gyerekszobában, illetve a lakásban. Mert természetesen a gyerektől nem várhattuk el, hogy ő majd egyedül megoldja …

Mi, felnőttek, sok mindent kipróbáltunk, de őszintén bevallom, tulajdonképpen, úgy istenigazából semmi sem működött hosszú távon. Mindig valami újat, és persze érdekeset kellett kitalálnunk, hogy valamelyest felébresszük az 5-6 éves leányzó érdeklődését a rendcsinálás “művészete” iránt.

Mikor már nagyobbacska lett, egyszer aztán meg is jegyezte: minek a rendcsinálással bíbelődni, időt tölteni, vannak annál fontosabb és izgalmasabb dolgok is … és, ha jól belegondol, akkor a nap 24 órájában minden érdekesebb és fontosabb, mint a szobában rendezgetni.  … hmmmm, magamban elmosolyodtam és … igazat adtam neki.

Ezek az emlékeim törtek elő a múltból, amikor az alábbi képeket gyűjtögettem ide össze. Remélem, hogy ezek az egyszerű és kreatív ötletek segítenek az unalmas rendezgetést feldobni, izgalmassá, sőt talán viccesé tenni :-)

 

fc1f757168c318ba856280e8b61dfa11

44c2fee0bc04c6321bc19251b2bb828b

21120ed487555f437de08e815c20a669

1c232b2e1fbd99404b457631f31ae66c

f5f4a17106939e416751114a25518932

SONY DSC

a734693f754b8a560602845c74056c6d

72884d80b9cf904c3518b2c5ac3cc113

31945bca4429fe53a368e3545bfc775e

41e255d094f8f95e8bbcc2c02dfe7a12

ee2f8797d96ef18f5fe9a22ae2263d2e

0402421443aca0bfc9831009b7c94799

072487f25db607c0eddf88f1d9b39270

f13689e85fdbc92f81a6910457ff209d

33160a3204fa9902bdc8d6a10be964bf

2d5dded53186ac518a1acb48dbe85d30

73afeb00fa1301ea512a4eb1a10a4c2d

1763fe21f407798abcc1497adcf781af

Fotók forrása: itt.

Tetszett az összeállítás? Nyomd meg a Tetszik gombot. Szeretnéd barátaiddal is megosztani? Nyomd meg az   f   gombot, itt a jegyzet alatt. Véleményedet, ötleteidet oszd meg velünk itt az oldal alján, a Szólj hozzá keretben vagy e-mailben a hobbyturmix@yahoo.com címen.

Ha további fényképeket és ötleteket is szeretnél nézegetni a honlapon megjelenő témákról, ha értesülni szeretnél a legfrissebb jegyzetekről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon!

Ezen a címen itt most megteheted: Hobby Turmix Facebook oldal.

Hozzászólások

A szerzőről: Tódor Nits Tünde

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Biztonsági Kód:

Rouge Boutique Decor

Hírlevél



 

Keresés a honlapon

Facebook

Fő szponzor

Szponzorok

as-banner-resized

Rouge Boutique Decor

Címkék

Google Translate