Kisebb-nagyobb kövek és kavicsok • Hobby Turmix
ápr
29
2012

Kisebb-nagyobb kövek és kavicsok

P2 (Copy)Ez az Adria partja. Kavicsos. És nem csak szakaszonként ! Ameddig a szem ellát, végig kisebb-nagyobb kavicsok, kövek, sziklák vagy beton. Ha én ezt tudtam volna 2OO5-ben … !  Biztosan nem jutottam volna családommal együtt Isztria félszigetére egy 3 csillagos szállóba. Pedig rebesgették, de mindig hozzáfűzték, hogy azért még nagyon jó és szép. És az ember hajlamos  csak azt meghallani, ami neki kedvező. Ez volt életünk első félresikerült vakációja. Szerencsére nem sok volt ilyen. De ebből annyit tanultunk, mint az összes többiből együttvéve.

Az egész történet rosszul kezdődött. És ami rosszul kezdődik … az, hogy is folytatódhat ?!

Hát igen, rosszul. Betegség miatt egy nappal később indultunk, tehát később is érkeztünk. Ebben egy pozitívum azért volt, éspedig az, hogy nem a turnusváltás napján, szombaton gyömöszölődtünk a többi turistával együtt az országutakon. De nekünk ez akkor még nem volt világos, mert csak utólag értesültünk erről az “óriási szerencsénkről”. Mi egyet tudtunk : sietünk, mert a Forma 1-es futam startjára a szobánkban kell lennünk !

Reggel, mikor átléptük a magyar-horvát határt, kezünkbe nyomtak egy kis szórólapot, amin ez állt : “üdvözöljük a horvát autópályákon” ! Három nyelven : horvátul, németül és magyarul. Még térképet is kaptunk. Fantasztikus, kiáltottunk fel kórusban, Isztria csücskéig, azaz Puláig tart a pálya ! És akkor valahogy nem is zavart, hogy ezek szerint rossz a mi frissen vásárolt térképünk, ahol kb 80 km pálya volt felrajzolva. Nem baj, a lényeg, hogy nincs miért izgulni, a startra odaérünk ! Hát odaértünk. De nem pályán, mert az nem volt 80 kilométernél több és nem a hotelszobánkba, mert az meg nem volt egyáltalán ! Nem, nem, és nem. Punktum. Több mint 24 órát késtünk, na és, ha valaki a szálloda vezetőségéből tudomásul vette és visszaigazolta a késés tényét, na és  ha erről nekünk írásos bizonyítékunk is van,  de ő most nincs itt és amúgy is miért nem beszélünk németül, mert ők az angolt, magyart, románt  és franciát nem beszélik és értsük már meg, hogy nincs üres szoba !

Képzeld el, amint ott állunk egy teljesen idegen országban, másfél napi utazás után, valami gargarizáló nyelven hangosan beszélő és energikusan gesztikuláló recepciósok hadával szemben (életemben ennyi recepcióst azóta sem láttam együtt), a hátunk mögött a bár irányából halljuk, amint elstartol a Forma 1, kétségbeesetten nézünk egymásra, hogy most mi legyen, a helyzet egyértelműen kínos, a kánikula extrém … Tehetetlenül rogytunk egy fotelbe … és akkor realizáltuk, hogy eltűnt az egy szem gyerekünk ! Nem fokozom tovább. Ott volt, megvolt, a bárnál, egy sötét sarokban megbújva, egy gyerek ártatlan nyugalmával nézte a “száguldó cirkuszt” a tévében. A helyzetünk is megoldódott, a szobánkat is átvehettük, le is zuhanyozhattunk úgy 3 órával az érkezésünk után és végül a versenyről is kaptunk beszámolót.

P3 (Copy)

A strandra csak másnap reggel mentünk ki és akkor jött, sorban a harmadik horvát “pofon”. A tengerbe lehetetlen belemenni ! Csak éles sziklák és kövek fogadtak. Egy pár hiábavaló próbálkozás után feladtuk és szomorúan átballagtunk a medencéhez. Hát az nagyon-nagyon tele volt, de nem baj, mondtuk a lényeg, hogy van. Volt … de abban semmi köszönet ! Olyan nagyon klóros volt, hogy az csoda. Hiába mostuk le magunkat tiszta vízzel utána, pár percen belül gyönyörűen kiütöttünk és vakaróztunk. És mi 14 napra (illetve 13 napra) jöttünk !

P4 (Copy)

Az eredmény az lett, hogy rengeteget  kirándultunk, mindenhova elmentünk amiről úgy gondoltuk, hogy egy 12 éves lányt érdekelhet, bejártuk Isztriát, Pulát, a közeli szigeteket,utaztunk üvegfenekű kishajón, sétavonattal, majd sétahajóval delfineket üldöztünk, elmentünk és megcsodáltuk a Plitvicei tavakat, sőt még Szlovéniába elruccantunk egy napra.

P1 (Copy)

Ez volt egyik legaktívabb vakációnk 8 napon keresztül. A kilencedik nap reggelén csúnya sötét fellegek gyülekeztek messze a láthatáron …  De ezzel együtt jöttek a frontok is, amik olyan migréneket okoztak a gyereknek, hogy két teljes napig ült a szobában, hideg vizes borogatással homlokán. És ekkor azt mondtuk, hogy ebből most már elég ! Megyünk haza ! És jöttünk. Egészen az első termál strandig Magyarországon. Ott mindenkinek minden baja megszűnt. Fürödtünk, napoztunk három teljes napon keresztül ! Kipihentük a vakációnkat. És akkor megfogadtuk : soha többet az Adriára !

P5 (Copy)

P6 (Copy)

… eltelt 5 év és egyik legjobb barátunk, aki Ausztriában él, hívott, hogy nyaraljunk együtt. Tud ő egy jó helyet, már 6 éve odajár az egész családjával együtt. Hozzáteszem, neki három generációs családja van : szülők, gyerekek, nagyszülők. Ez lesz a hetedik nyaruk ott. Imádják Horvátországot, úgy ismerik Brac (ejtsd Brács) szigetét mint a tenyerüket, és van ott egy öböl, ahol kb 1O méterrel azután, hogy bementél a tengerbe, tökéletes finom homok van és tökéletesen tiszta víz ! Még a tyúkszemedet is láthatod a másfél méteres vízben meg a halacskákat, amint ott úszkálnak körülötted.  És ők nem hotelben szoktak megszállni, hanem apartmanban és még az is mindig ugyanaz. Ennyi érvelés után beadtuk a derekunkat és 5 év után először, ismét ott nyaraltunk ! De most felkészültünk a kövekre, sziklákra, vittük a klumpákat (vizipapucs), gumimatracot és … nagyon-nagyon jól éreztük magunkat !

T7 (Copy)

179384_124489534288601_100001826664663_154368_2550108_n (Copy)

164151_124496387621249_100001826664663_154422_189603_n (Copy)

Nagyon sokszor a negatív véleményünk a dolgokról és helyzetekről egy pici kis apróságon múlik. Annyira jól telt a második horvát vakációnk, hogy a rákövetkező évben is ott nyaraltunk és egészen biztos, hogy még nagyon sokszor fogunk visszatérni az Adriára ebben az életben.

Horvátország tökéletes akár aktív akár relax vakációra. Egy dolog fontos : készülj fel rá ! A többi kialakul. Bizonyos dolgok ellen pedig ne hadakozz. Amin nem tudsz változtatni azzal ne foglalkozz. Annak idején, Krétán tanultam meg valamit Vaszilisz-től, az apartmanunk görög tulajdonosától. Mikor már harmadik reggel arra ébredtünk, hogy bokáig ér a víz a konyhában … és Vaszilisz ismét nincs sehol, mert nem tartja be a saját maga által kiplakátolt órarendjét, és másfél órás késéssel végre megérkezik, ránk nézett nagy ártatlan szemekkel és ezt mondta :  ”Te csak ne idegeskedjél, ez a Te vakációd, Te menj és érezd jól magad ! ” !

Micsoda életbölcsesség … Milyen igaza volt !

Egyelőre ennyi Horvátországról. Mikor még alkalmam lesz visszatérek az itteni nyaralásainkra. Sok jópofa történet lenne még. Addig is, ha érdekel itt egypár link, ahol információkat és szálláshelyeket is keresgélhetsz : http://utazom.com/search/regio/horvatorszag#page-1 , http://www.adriatic.hr/hu?gclid=CJPegc6e2q8CFYnO3wodGVtKBA

Ha tetszett lájkolj, oszd meg és/vagy szólj hozzá. Minden visszajelzés érdekel. Ha valamiről más a véleményed azt is írd meg. Köszönöm.

 

Hozzászólások

A szerzőről: Tódor Nits Tünde

4 hozzászólás a(z) “Kisebb-nagyobb kövek és kavicsok” bejegyzéshez

  1. Szasz Istvan szerint:

    De jo!!!!!!!!!!!!! Mi felkeszulve mentunk Kirk-a szigetere igy hat nem ert semmi negativ meglepetes Amugy Horvatorszag egy csodalatos orszag s ha mar az ember ott jar Pitvicet semmi esetre sem szabad kihagyni!

  2. Szasz Istvan szerint:

    Ja s Pitvicen a Nemzeti parkban forgattak az Ezust to kincset

  3. Erika szerint:

    Hát ha hamarabb olvastam volna ezt a cikket bizti nem fájtattam volna 2 napig a talpam a tengeri süni szúrása miatt!! :) de… ennek ellenére a legszebb vakacióm eddig!!! Egész Horvátország gyönyörű. Mi Trogir mellett száltunk meg ugyancsak apartmanban! Na és persze Plitvice-t sem hagytuk ki!!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Biztonsági Kód:

Rouge Boutique Decor

Hírlevél



 

Keresés a honlapon

Facebook

Fő szponzor

Szponzorok

as-banner-resized

Rouge Boutique Decor

Címkék

Google Translate