tanul Archívum - Hobby Turmix
Cikkek "tanul Archívum - Hobby Turmix"
jan
14
2013

Én és a reptéri sajtószemle

99149629266117643_9a5YDDYA_c

Hazafelé utaztam, már csak egy beszállás volt hátra, és a kétórányi repülés. Reggeli zsibbadtság. Ültem, és a soromra vártam a frankfurti reptér beszálló kapuja előtti térben. Körülöttem mindenütt szendergő emberek. Olvasni próbáltam, előkotortam a könyvet, de nem volt hozzá kedvem, a szöveg túl monotonnak tűnt, a sorok összefolytak. Ekkor kacsintott rám a szemközti ingyenújságos stand. Telis-tele volt mindenféle ínyencséggel, ropogós, jó sok euróba kerülő nyugati lapokkal, amelyekből kényemre-kedvemre válogathattam, ezúttal ingyen. Közelebb mentem. A felső [...]

dec
5
2012

Én és a kert szelleme

GO3x (Copy)

Kertes házban nőttem fel, Brassóban, az egyik sziklás völgyben kanyargó kis utcában. Akkoriban az édesapám gyárban dolgozott, és minden szabad percében a ház körüli növényeket dédelgette. Fontos volt neki az a néhány négyzetméternyi beültethető hely a ház körül. A köves udvart teljesen átalakította, és én is részt kellett vegyek ebben. Az öcséimmel együtt, mindannyian termőföldet cipeltünk hátizsákban, néhány héten át, csak hogy legyen amibe a magokat beleszórni, a gyökereket beleültetni. Tervezett, szervezett, gyomlált, locsolt, pepecselt [...]

nov
26
2012

Én és az ember legjobb barátai

317680_205152896220494_1103430370_n

  Kitaláltátok, a kutyákhoz fűződő ellentmondásos viszonyomról fogok írni. Az én estemben ugyanis az ebek nem annyira a barátaim, inkább az ellenségeim. Vagyis azok voltak. Kisgyerek koromban kezdődött, amikor még beszélni is alig tudtam. Három- négyéves lehettem amikor a tinédzser unokatestvérem magával vitt (életemben először) a falusi házukhoz. A ház bent volt az udvaron, egy átlátszó kerítés mögött. Bent, a ház és a kerítés között hatalmas dög ugatott habzó szájjal. A rokonom bement a kapun [...]

nov
12
2012

Én és a telefonom IQ-ja

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mindenkinek van mobilja? Jó-jó, csak költői kérdés volt, tudom, hogy kvázi mindenkinek van  Beszereztétek, megtanultátok azt, hogy hogyan működik, és most állandóan magatokkal cipelitek. De mi van akkor, ha „elfárad” az akkuja, mondjuk 3-4 évvel a készülék beszerzése után?  Van aki új akkumulátort keres a neten és szerencsés esetben talál, megrendeli, majd miután megérkezik, boldogan használja a készülékét újabb 3-4 évig. És mi történik akkor, ha nincs már utánpótlás, vagy pedig előnyösebb egy új generációs [...]

nov
5
2012

Én és a korlátaim

74239093826968219_Gh95xVFh_c

1989-ben az Adidas sportszergyártó cég piacra dobta a legújabb, forradalmi lábbeli-modelljét, a Torsion-t. Az volt a szlogenje, hogy „I Want I Can” ami szabad fordításban valami olyasmit jelent, hogy ha nagyon el akarsz érni valamit, akkor sikerülni fog. Én már előtte is azt gondoltam, hogy bármit elérhetek, csak nagyon kell akarnom. Csodálkoztam is, hogy egy ilyen nyilvánvaló dolog gyakori ismétlése hatásos reklámszöveg lehet. És mégis… az volt! Sajnos idővel meg kellett tapasztalnom, hogy nem nőnek [...]

okt
30
2012

Én és a jégkorong

IMGL0630 (Copy)

Bizony  Mi ketten, a hoki meg én! Aki az eddigiekből azt következtette, hogy inkognitóban korongot kergetek a pályán az téved, hiszen csak nagyon alapszinten tudok korcsolyázni, és csakis ütő nélkül A pakknak nevezett kis fekete izébe meg biztosan belebotlanék és hasra esnék, akár ellenfél nélkül is… Ezek után érthető, hogy nem jéghokizni akarlak megtanítani Benneteket. Inkább arról írok, ami nekem ebből a sportból tanulságként leülepedett a majd 3 éves szurkolói pályafutásom alatt. Mert az tény, [...]

okt
8
2012

Én és a Kobo

207447126555761090_UF4QxqcX_c

A lányom nemrég arról számolt be, hogy élete eddigi legizgalmasabb beszédét hallotta-látta élőben. A szónok Alan Mulally volt, a Ford Motor Company vezérigazgatója, aki azt mesélte el, hogy hogyan mentette meg az egyik legpatinásabb amerikai autógyártót a biztos csődtől. A történetről könyv is készült, Bryce G. Hofmann írta American Icon címmel. Annyira izgalmasnak tűnt, hogy elhatároztam: megveszem, és azonnal elolvasom.  Igaz, tudomásom szerint csak angol nyelven kapható még de ez nem akadály, emlékeztek, az előző [...]

okt
1
2012

Én és az angol

444800900666547969_RzeWgkVM_c

Gyorsan cáfolok, mielőtt bárki is arra gondolna, hogy becsempésztem a címbe egy szigetországbeli úriembert: nem, nem egy személyt hanem a Shakespeare nyelvének mai változatát emlegettem. És ezt is a saját szemszögemből. Az első nyelv amit megtanultam a magyar volt, de ebben nincs semmi rendkívüli, gondolom sokan vagyunk így ezzel Rögtön utána, mindössze néhány évvel később egy neolatin lingua-val gazdagodott a nyelv-vagyonom, tippelhettek, hogy melyikkel. Könnyítésként elárulom, hogy Brassóban élek és már az óvodában elmélyülhettem az [...]

szept
24
2012

Én és a wiki-tanulás

190840102929971600_fCfwAe3t_f

Van itt walaki aki nem ismeri/használja a Wikipédiát?  Ha van, tegye fel a kezét…  Vagy inkább nem, hanem kapcsolja be a kompjúterét (bocsi, eddig már biztos bekapcsolta, különben nem olvashatná ezeket a sorokat) és gyorsan keressen rá. Mindössze néhány billentyűlenyomás után kiderül, hogy eszik-e avagy isszák. Ezt láttátok már? Kattintsatok a linkre: http://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:%C3%9Cdv%C3%B6zl%C3%BCnk,_l%C3%A1togat%C3%B3! Most azt feltételezem, hogy mindenki, akit érdekelt, beleolvasott az így kinyíló lapba. Ezért itt most nem boncolgatom, hogy mi is a Wikipédia, [...]

szept
17
2012

Én, a hobbim és az internet

13018286392389364_XrBeibg2_f

Újfent megemlítem, hogy nem vagyok a tanulás vagy oktatás szakértője, és csakis a személyes tapasztalataim és tanulással kapcsolatos gondolataim vezérelnek ennek a szövegnek a megírásakor. Nem célom az, hogy e sorokkal bárkit is (ki)oktassak.  Ebből következik, hogy kellő alázattal és nyitottsággal viszonyulok mindazokhoz, akik kommentárjukkal hozzátoldottak az általam megfogalmazottakhoz, ezt ezután is szívesen olvasom.  Itt külön megköszönöm Sólyom Melinda, Szepesi Imola, Dora, Szasz Istvan, Adorian és Sarany Andras hozzászólásait (jelentkezési sorrendben). Mi mással kezdhetném a [...]

szept
11
2012

Én mindig tanulok!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tódor Andor vagyok, és ez az első blogbejegyzés, amit valaha is írtam. Többnyire mindenki azzal kezdi, hogy elárulja: miért teszi azt amit. Jó kérdés. De előbb arról, hogy miért így, ebben a formában. Talán lehetne másképpen is, például képekben. Vagy  élőszóban, versben, dalban, testbeszéddel, piktogramokkal és sok más módon.  Hogy mégis a leírt (vagy inkább lebillentyűzött) szavak mellett döntöttem, az annak köszönhető, hogy meg szeretnék tanulni írószerűen írni.  Miről is? A tanulásról! Helyesen olvastátok, de [...]

Rouge Boutique Decor

Hírlevél



 

Keresés a honlapon

Facebook

Fő szponzor

Szponzorok

as-banner-resized

Rouge Boutique Decor

Címkék

Google Translate