Tarte tatin pisztáciával és 3 körtével • Hobby Turmix
szept
23
2013

Tarte tatin pisztáciával és 3 körtével

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Nem első alkalom, hogy téma a Tarte tatin itt a honlapon. De első, hogy nem csak azzal dícskedhetek, hogy finomra sikeredett, de még ráadásnak szép, guszta is lett. Olyannyira, hogy nem győztem fényképezni és utána a fotókat válogatni. Szinte mindenik kép jó lett és rajta a torta kívánatos ;-) .  Ilyen is ritkán fordul elő …

Őszintén mondom, hogy én beleszerettem ebbe a körtés Tarte tatinbe (olvasd tart-taten). Illatos, zamatos, fűszeres, mutatós … kell még valami? Szóval, mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána! És ez a legfontosabb.

.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.

Hozzávalók és leírás: nagyjából a Tarte tatin villámgyorsan -ban leírtak szerint.

A körtét nagyobb darabokba vágtam és mindkét oldalán karamellizáltam, 2-3 percen keresztül. Utána megszórtam két kanál aprított pisztáciával (helyettesíthető mandulaforgáccsal), 1 mokkáskanálnyi fahéjjal és ugyanannyi gyömbérrel. Ráhelyeztem a kifagyasztott vajastésztalapot és széleit betűrtem. Villával megszurkáltam, majd az előmelegített sütőben 180 C-on, fél óra alatt készre sütöttem.

Kb 10 percet hagytam hűlni majd a tortástálra borítottam. Nagyon finom melegen is, hidegen is. Sőt, még másnap is – ha egyáltalán marad belőle ;-). Nem zsíros, nem esik szét, a gyümölcs nem csúszik le a tésztáról. A tészta kicsit megszívja magát, de nem gumisodik meg, tökéletesen szeletelhető és, ami a legfontosabb: egy valódi gasztronómiai élmény, még, ha csak egy egyszerű Tarte tatinről is van szó.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotók: Hobby Turmix.

Tetszett a mai ajánlat? Ha igen, nyomd meg a Tetszik gombot. Szeretnéd barátaiddal is megosztani? Nyomd meg az   f   gombot, itt a jegyzet alatt. Véleményedet, ötleteidet vagy fotóidat oszd meg velünk itt a jegyzet végén, a Szólj hozzá keretben vagy e-mailben a hobbyturmix@yahoo.com címen.

Ha további fényképeket és ötleteket is szeretnél nézegetni a honlapon megjelenő témákról,akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon! Ezen a címen itt most megteheted: Hobby Turmix Facebook oldal.

PLUSZ!   Feliratkozhatsz a hírlevélre, hogy ne maradj le semmiről, ami számodra fontos – itt, a lap jobb oldalán, a szavazás és a rádió alatt levő, harmadik dobozban.

Hozzászólások

A szerzőről: Tódor Nits Tünde

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Biztonsági Kód:

Rouge Boutique Decor

Hírlevél



 

Keresés a honlapon

Facebook

Fő szponzor

Szponzorok

as-banner-resized

Rouge Boutique Decor

Címkék

Google Translate